Igazgyöngy halászat

Én úgy képzelem a párkeresést, mint egy igazgyöngy-halászatot, mely során nagy kihívás egyetlenegy igazgyöngyöt rejtő kagylóra is bukkanni.

Sétálsz a parton… Talpad kellemesen süpped a langymeleg, finom homokba, orrod beszívja a párás, tisztító sós levegőt, bőröd simogatja odaadó sugaraival a késődélutáni, elköszönni vágyó nap. Szívedben születő gondolatként utat tör, s elmédig jut a vágy: megtalálni igazgyöngyöd.  

Van még idő, a nap még nincs lemenőben… kezdetlegesen eszkábált kis facsónakod beletolod a vízbe…használnod kell a lapátot, hogy a hullámok ne sodorjanak vissza és sokáig kell evezned, hiszen értékes kagylóra a part közelében biztos nem lelhetsz. Ha elérted a kívánt távolságot, derekadra kötöd hálódat. Tüdődet feszítő levegőt veszel, ugrasz. Egyre mélyebbre és mélyebbre merülsz…Gondosan pakolod bele a talált kagylókat a hálónkba. Maradnál még, de elfogyott a levegőd, vissza kell térned a felszínre. Kissé kimerülve borítod ki és teríted szét zsákmányaidat, kik magukban foglalják az érték ígéretét. Bizakodsz, de tudod, az Emberek Világában nem könnyű igazgyöngyre bukkanni, nagy szerencse lenne, ha első merülésed alkalmával megtalálnád félteni való kincsed.

Az Emberek Világának kagylóit nem kell feszíteni. Ők beszélnek, s mondataik, szavaik között –ha elég figyelmesek vagy- kitűnik, rejtik, őrizik-e a drágakövet. Beszélnek és beszélnek…. s te dobálod őket kifele, nem kellenek… ürességük nem is hallgatják el. Végül marad néhány értékesebbnek tűnő darab. Egyet választhatsz, egyet kérhetsz meg rá, nyissa fel magát. Melyikük legyen? Tudod, elszomorodnál, ha nem találnád meg benne a kincset, s emiatt a következőt csak nagy sokára és durván kérnéd arra, mutassa meg rejtekét, hogy láthasd, lakozik-e benne az a valami. Kiválasztod, majd lélegzet- visszafojtva lesed, amint a héjak, melyek a bensőt takarták, egyre többet láttatnak… lesed, várod, pásztázod szemeddel… Csalódott sóhaj. Amelyikről azt gondoltad, becses, kiderül, csupán a sivárság harangja kong benne. Sokat vártál tőle, dühös vagy… visszahajítod a vízbe. Így jársz a következővel is. Már nem érdekel a többi, amelyik még a csónakban van… visszadobálod őket is…csüggedt vagy. Látod, a nap fénye egyre erőtlenebb… ideje visszatérni a partra.

Már sötét van, mire visszaérsz. Tüzet raksz, megmelegszel mellette. Nemcsak a tested, lelked is felmelegszik. Megnyugszol, békére lelsz. Magadba tekintesz. Olyan mélyre, mint korábban a kagylókért szálltál alá. Észreveszed, hogy amit kerestél, a gyöngy, ami olyan értékes, ott van a birtokodban, benned lakozik. Talán nem kell kagylókban keresned. Felteszed magadnak a kérdést: Érdemes-e hát holnap kihajózni?